Attól, hogy hagyományos, még nem mosónő

 

…. szóval, amikor sok évtizede E. Manci a női egyenjogúságot, önmegvalósítást, függetlenséget a női önértékelés magasabb rendű és egyedüli mérőszámává kiáltotta ki a „hagyományos” női szerepekkel szemben (és én a hagyományost a legszélesebb, legpozitívabb módon értem) azt gondolom a kezdeti lelkesedés után a sok-sok kudarc elkerülhetetlenül kódolva volt.

Az a , aki E. Mancin nekibuzdulva elindult a karrier, az új önmegvalósítás felé és az évezredes genetikai, társadalmi szerepeire fittyet hányt sajnos, de nem meglepő módon nem jutott messzire (maroknyi kivétellel)… de hogyan is juthatott volna messzire, amikor NŐI- mivoltának fundamentumát akarta felülírni, mindeközben állandó konfliktusba keveredve magával és szűkebb környezetével. Ez a feszültség még akkor is jelen lehet, ha a környezete egyébként támogató… vagy a kudarc oka annyi, hogy idővel egyszerűen csak rádöbbent arra, hiányzik mindaz, amitől Ő, nő.

 Egy másik jellemző útkereső, az a , aki nem akarja kiengedni a kezéből a hagyományos szerepeket sem.  Pontosan érzi, tudja, hogy erre neki szüksége van, de csábítja, lelkesíti egy új önmegvalósítás… csak éppen nem megy, nem bírja,… sok (tisztelet a kivételnek). Persze hogy sok, hiszen már a „hagyományos” szerepekkel, feladatokkal is szinte tele a „batyu”

Végül, de nem utolsó sorban vannak akik, már azzal leértékelik magukat, hogy ők meg sem próbálták ezt az “önmegvalósítást dolgot” és, hogy ez mit is jelentene, a siker miben lenne “mérhető” számukra, azt nem látják pontosan. Mint ahogyan azt sem látják, hogy ennek ellenére naponta akár tucatszor is megteszik ezt, mármint az önmegvalósítást. Igaz nem feltétlenül zajos, látványos módon. Azt gondolom, ami első körben sokkal inkább hiányzik, az az önismeret, és az önértékelés. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy kívülről is érkezzenek visszajelzések. Építő, támogató és megerősítő módon.

Akár egyik, akár a másik úton jár Ő, miközben egyre rosszabbul érzi magát, a felismeréskor (ha egyáltalán eljut ide segítség nélkül) már lehet két fronton is vereséget szenvedett. Oda van a Nő, a klasszikus, az egyetemes… vagy kifulladt, elfáradt a Nő, az önmegvalósító… vagy leginkább mindkettő.

 Lehet-e ezzel valamit kezdeni? …szerintem igen.

Először is látni kellene, imádott, csodált, tisztelt Nők, hogy nem csak a probléma, hanem alapvetően a megoldás és az ehhez szükséges erőforrás is Nálatok van. Sokszor magatok generáljátok és tartjátok fenn akaratlanul is, ezt a nemkívánt állapotot. Kétségtelenül az is igaz, hogy a kontrolálatlanul ránk zúduló információtömeg kikerülhetetlenül befolyásolja és sajnos sokszor torzítja a gondolkodásunkat. A megfelenivágyás kényszere helytelen irányokat, rossz döntéseket szül. A jó hír, hogy a válasz, az a bizonyos „megoldás kulcsa” is leginkább Nálatok van. Nem általában a Nőknél, hanem személy szerint NÁLAD van, a saját kulcsod, a saját válaszaid. 

Bonyolítja a képet, hogy a „történelmi kezdetek” lelkes önmegvalósító elhatározása akkor még, tényleg csak elhatározás kérdése volt. Mára ez, nevezetesen a női munkavállalás (főleg teljes állásban), a karrier, nem ritkán lét- és családfenntartó döntéskényszeren alapul.

 …szóval mit lehet ezzel kezdeni? A rosszkedvvel, a fásultsággal, a kudarcokkal, a kiégéssel?

Az egyik bibi, lehet rossz helyen keresgélsz ezért nincs sikerélményed, vagy észre sem veszed a sikert, mert valójában nem fontos számodra az, amit csinálsz…?

 Indulásnak (vagy összegzésnek) nagyon őszintén el kell gondolkoznod.

 El kell gondolkoznod, hogy Neked mik azok a legfontosabb értékek, ami alapján élsz és élni szeretnél….ami Neked fontos, nem amit kérnek, várnak, elvárnak. Sorold fel ezeket magadnak, akár írjad is fel. Hagyd, hogy a Nő és/vagy Karrier magától jelenjen meg (vagy nem) ezekben az értékekben, ne akard szándékosan belefogalmazni. Priorizáld ezeket az értékeket, ezt is végtelenül őszintén, ne akarj megfelelni sem, hagyományos sem mai értelemben sztereotípiáknak.

 Az értékrended alapvetően határozza meg a vágyaidat, mint ahogyan a vágyaid is megmutatják az értékrendedet. Ha ez a két dolog nincs harmóniába úgy Te sem. Egyszerűen, nem érzed jól magad a mindennapjaidban. Kudarc, kudarcot követhet, ami csak tovább erősíti ezt a negatív spirált.

 Azt is tisztán kell látnod, ha mondjuk most példaként az „anyaság értéke”(vagy bármi) pl. az utolsó előtti helyre kerül ebben a rangsorban, az véletlenül sem azt jelenti, hogy alkalmatlan vagy erre a feladatra (főleg, ha még sosem próbáltad). Azt azonban sejteti, hogy a sikereidet, a pozitív energiákat más területen fogod könnyebben begyűjteni. Onnan tudod majd átirányítani (de nem kell azt irányítani, megy az magától is)…és valahol ez itt a lényeg…más szemében lehet, jelentéktelennek tűnik az ÉN eredményem, az ÉN sikerem. Azonban, ha ott született, ott értem el ami fontos, pláne, ha a legfontosabb számomra, az rendkívüli erővel bír. Tartást és önbizalmat ad, ami pozitívan befolyásolja minden gondolatomat és megnyilvánulásomat és teljesen új megvilágítást adhat a bizonytalan vagy annak vélt területeimnek is… és az sem elhanyagolható hogy egy ilyen változás a környezetemre is pozitívan hat. Kedvesnek, szépnek, okosnak, vonzónak, stb. látnak.

 …és mi van, ha tudom, jó helyen keresgélek, erre vágyom, ez ami fontos nekem mégis úgy érzem sehova sem jutok?

Ez akár lehet a fenti „batyus” eset, nagy valószínűséggel. A batyud már rég megtelt. Csurig van a „hagyományossal” (mert fontos neked), tetejére rádöngölve karrier (ez is fontos) és másnak már nem is maradt hely. A sikernek sem. Annak sem, hogy ezt megéld, értékeld, az időnek sem.

Az idő, nagyon fontos! Szánj rá elegendő időt!

Úgy tűnik, meg kell tanulni kivenni is a batyunkból (vagy nem mindenáron beleszuszakolni mindent).

Meg kell tanulni elengedni és átengedni. Ez utóbbihoz, az “átengednihez ” kétségtelenül nélkülözhetetlen egy társ, praktikusan férfi, a férj, az élettárs, de lehet ez barát, szülő is.

 És kell még nagyfokú bizalom. Elhiszem és tudom, hogy Ő ezt meg fogja oldani helyettem. Nélkülem, mégis értem, értünk. Ha nincs ez a bizalom, akkor az átengedés csak látszat, a cucc maradt a batyuban.

Sokszor nem is az a kérdés, mi van a batyuban sokkal inkább az tűnik fontosnak, ami nem fér már bele… mert az hiányzik és mindaddig, amíg nem kerül bele, vagy ki nem derül róla, hogy felesleges hiányozni is fog.

És, ha már az előbb előjött a férfi, a társ. A férfi “hagyományos szerepek” is rendkívül átalakultak az elmúlt évtizedekben, de talán ezekből az új szerepekből a férfiak nem is vizsgáztak túl rosszul. Már, aki hajlandó volt felvenni az új „vizsgatárgyakat”, és nem tartott attól, hogy kiköszörülhetetlen csorba esik csillogó férfiúi szablyáján.

 

…szóval még sok mindent tanulhatnánk egymástól, Férfiak és Nők. Hagyományosat és Újat.

 

 

Kommentelj

A kötelező mezőket * jelöli

Mezők törléseKüldés