“annyira különbözően vagyunk végtelenül egyformák”

 

Amiért fontos számomra emberekkel foglalkozni

Elképesztő energiákat pazarolunk, vagy inkább áldozunk arra, hogy megfeleljünk valaminek, valakinek, valakiknek, miközben egyre-másra kerülünk ellentmondásba önmagunkkal, az értékrendünkkel, a személyiségünkkel. Ez a folyamat kikezdi, koptatja önbecsülésünket, szétzilálja válogatás nélkül a társas és párkapcsolatainkat. Úgy érezzük, kényszerpályán mozgunk, amiről nincs letérés… nincs, hiszen pörög a „mókuskerék”, béklyóba zárnak az elvárások, kiéget a megfelelni vágyás sikertelensége.

Én úgy gondolom, igenis van leágazás, megállás ebben a lejtmenetben. Ehhez azonban először is kell a jelenem „felismerése”, még inkább a „beismerés” és az elfogadás sokszor nagyon nehéz időszaka.

A változáshoz, a változtatáshoz, az eltökéltség mellett elengedhetetlen mindenekelőtt a „megismerés”, egy új tudás megszerzése. Képessé kell válnunk az „Újra”. Egy „más gondolkodás” elsajátítása, önmagamról, a környezetemről, utat nyit annak megértéséhez, hogy hogyan működök Én és hogyan működnek Mások.

Végtelenül egyformán és mégis annyira különbözően.

Ebben az útkeresésben segítelek, ha hozzám fordulsz coachként, trénerként, mediátorként, de mindenekelőtt hiteles önmagamként.

Eszközök és módszerek, amelyeket segítségül hívok a munkám során

Az eszközeim és a módszereim eredendően a tréning, a coaching illetve a mediáció eszközei, módszerei, amik számos területen mutatnak hasznos átfedést. Mindenkor igazítva azonban ezeket az ügyfél, a megrendelő elvárásához, problémáihoz, vágyott céljaihoz. Az évek során azonban világossá vált számomra hogy e segítő szakmák területén munkálkodók legfontosabb eszköze, és így nálam is, elsősorban a személyiségem.

A személyiség az, ami bármilyen szakmaiságot, képzettséget képes felülírni. Akár megemelni, akár lebontani. Ez az, amit ezekbe a folyamatokba meghatározó módon magammal viszek. Kiegészítve és megerősítve azzal a szakmai tapasztalattal és élettapasztalattal, folyamatos önképzéssel, ami elengedhetetlenül szükséges a hitelességhez és ahhoz a bizalomépítéshez, ami alapja bármely változási folyamat elindításának.

Kedvenc szakterületem és ennek oka

A változás, a változáskezelés.

A változás: a tapasztalás, a folyamatos tanulás és a fejlődés, újra és újra megújuló körforgása. Első hallásra, valljuk be szinte értelmezhetetlen a Lean- Kaizen, ” VÁLTOZNI JÓ ”   filozófiája. Egy „valahogyan” működő rendszer (mint szorosan egymáshoz kapcsolódó számtalan fogaskerék) bármely elemének a működését befolyásoljuk, az az egész rendszerre hatással van, akár pozitív, akár negatív értelemben. Már egészen kis hatással is jelentős változások generálhatóak, de ennek az ellenkezője is igaz. Feleslegesen nagy energiák is kárba veszhetnek remélt nagy változások nélkül. A hatékonyság kulcsa az adott rendszer és a benne zajló folyamatok alapos ismerete, a kívánt eredmény, a cél pontos megfogalmazása. A legfontosabb azonban a változást megélő, az azt alakító ember, önmagunk működésének, képességeinek és reakcióinak ismerete.

Néhány személyes dolog, amit kevesen tudnak rólam, de azzá tett, aki ma vagyok

A vidék, az ott töltött gyermek és iskolás évek, a pedagógus szülők, a természet szeretete az az értékrend és útravaló, ami az alapdiplomámhoz vezetett az ELTE TTK Földtudományi Szakán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem néhány évét követően, sok tanulás, tapasztalás után, ma már egyáltalán nem meglepő számomra, hogy végül az oktatás, a felnőtt képzés és a „segítő szakmák”(tréning, coaching, mediáció) területén állapodtam meg. Lassan másfél évtizede. Jól érzem itt magam. Húsz év vállalkozói tapasztalat, harmincévnyi házasság, két felnőtt fiúgyermek „segít” nem meglepődni ma már ebben a hivatásban.

Zene és sport, meghatározóak az életemben. Zongora és ütő (dob) szakon tanultam, mára jellemzően a zenéből kóruséneklés maradt.

Sport. Eleinte magamért, az egészségemért. Amióta edzői képesítést szereztem, azóta másokért is. Így még sokkal-sokkal jobb.

…és még valami, ami nagyon fontos… a HUMOR… ahogy Karinthy mondta ebben nem ismerek tréfát.